Azóta, mióta megláttam hibáidat, jobban szeretlek, mert tudom, hogy megmutattad magad nekem. Hibáid megismerése engem boldoggá tesz, mert így remélhetem, hogy te is elfogadod az enyémeket. Ne próbáld levetkőzni őket, mert akkor tökéletes leszel, és ki akar egy tökéletes emberrel együtt élni? Tökéletes kapcsolat csak a hibáink megismertetésével együtt alakulhat ki.

Fantasztikus dolog, a megérzés. Ha hiszel benne, felemelő érzés tud lenni. Amikor az érzelem, a belső hangod szinte már oly annyira erős, és határozott, hogy szinte már tudod. De a tudásnál mégis csak kevesebb, mert csak erőteljes sejtésről van szó. Amikor pedig, beteljesedik az amiről, eddig éreztél, kiráz a hideg, és egyszerűen nem bírod leállítani magad, és el sem akarod hinni, hogy mégis hogy teljesedett be minden. Az érzés, mely nincs térhez és időhöz kötve, független mindentől és mégis annyira elengedhetetlen. Csodálatos, és magasztos egyszerre ha egy ember tiszta szívvel és lélekkel, tud hinni. Hisz a hit, az mi tovább visz. Elképzelni sem tudom, úgy az életet, hogy az ember nem hisz semmiben, az maga lenne a megvilágítatlan pokol. [saját.]

Van, aki mellett nem tudsz elmenni. Képtelenség. Meglátod, és egyszerűen érzed, hogy köze van hozzád. Nem tudod a hogyant, csak érzed: azt, hogy a tiéd, hogy hozzád tartozik, bele az életedbe. Nem kell keresni a pillanatokat, jönnek azok maguktól. Beszáguldanak az életünkbe és szebbé teszik azt. Értük élünk, azokért a percekért, amikor valami megmozdul. Olyankor minden más. Nem csak elhiszed, hogy vannak csodák, hanem be is bizonyosodik, hogy léteznek. Amikor a Véletlen egyetlen pillanatban találkozik a Sorssal képes teljesen megváltoztatni és felülírni az életedet. És van, hogy a másikét is.

Vajon hányszor törünk még darabjainkra, ugyan még mennyiszer addig, amíg eljutunk oda, hogy felfogjuk, sokkal jobbat érdemlünk. Amikor ez az egész már nem duma, nem vakítás, hanem úgy igazán szívből jövő érzés, valami olyan, ami biztosít arról, hogy van. Létezik. Mert sokszor elhisszük, hogy ő az, közben meg nem, mert aki majd Ő lesz, az oda fog rád figyelni. Mer szeretni, és büszke lesz arra, hogy szerethet. Ő valami más lesz. Sokkal több, sokkal inkább a tiéd. Addig meg örülni kell, ha nem jön össze, mert az csak annyit jelent, hogy valami sokkal értékesebb vár rád, valami sokkal inkább téged szolgáló. Igen, rohadt nehéz néha, tényleg az. Annyira, hogy legszívesebben feladnád az egészet, de ilyenkor csak arra kell gondolni, hogy a java még hátra van, és ami nem a tiéd, csak abban erősíthet meg, hogy kell lennie valaminek, ami viszont az lesz, csak még tartogatják addig, amíg fel nem fogod, hogy nem azért nem jön össze, mert kevés vagy, hanem azért, mert ezerszer jobbat érdemelsz. Mosolyogj – szép vagy. Ha nem érzed, mosolyogj még egyszer, és az leszel, mert a mosoly erre képes. Szépséget teremt, olyat, ami mindenkit megérint. Legalábbis azt biztosan, akit meg kell érintenie.

"Nem csak egyedül te vagy ezen a világon, nézzél már körbe szét! A szemed igen, de a szavaidat nem imádom, pillanatra maradj még... Ide figyelj, nézz ide, ne oda el, nem veszed észre mit adok. Ne a szerepekkel, hanem az eszeddel..."

Bár minden ember az volna, aminek látszik; vagy pedig ne látszana olyannak, ami nem.

Nem akartam én beléd szeretni, feltételezem, hogy te sem határoztad el előre. De amikor találkoztunk, világos volt, hogy egyikünk sem ura annak, ami velünk történik. Egymásba szerettünk, annak ellenére, hogy sok mindenben különböztünk, és ezzel valami rendkívüli, gyönyörű dolog vette kezdetét. Velem egyetlenegyszer történt ilyesmi, ezért van az, hogy minden együtt töltött perc oly mélyen az emlékezetembe vésődött. Soha nem felejtem el egyetlen percét sem!

Hiszek a boldogságban, és abba, hogy mindenkinek van szíve. Hiszem, hogy meg kell bocsátani, és engedni, ha menni akar. Hiszek a szerelemben, hiszek a szívemben, és abban, hogyha ráhallgatok, az bőven elég ahhoz, hogy helyesen döntsek és lépjek. Hiszek abban, hogy szabadnak születtünk. Hogy valójában mi vagyunk saját magunk legnagyobb gátjai, ám épp ezért a kezünkben van a legnagyobb hatalom. Hiszek abban, hogy mindenkinek van egy útja, amire rá kell lépnie. Tedd meg. Mert egy életünk van, és az egyetlen feladatunk ezt azzal tölteni, ami boldoggá tesz!

Szeretlek. Miattad lehetek az, aki vagyok. Te vagy minden ok, te vagy minden reménység, minden álmom. Nem számít mi történik velünk a jövőben, minden együtt töltött nap számomra életem legszebb napja. 

Örökké a tiéd vagyok. És, drágám, te is örökké az enyém leszel.

"Ha megőrzöd ezt a levelet, hogy újra elolvasd, hidd el mindazt, amit ide leírtam. Noah, akárhol is vagy, akármikor is olvasod e sorokat, szeretlek. Szeretlek most, amikor e sorokat írom, és szeretlek akkor is, amikor te ezeket a sorokat olvasod, bármikor is legyen az. 

Sajnálom, ha ezt nem tudom neked elmondani. Mélységesen szeretlek téged. Az álmom vagy, és voltál mindig is."

Ha találkozol egy olyan fiúval, aki a legjobb barátod, akivel jókat tudsz együtt nevetni, és hogyha sírsz, melletted áll és megvigasztal téged, akkor valami megüti a szívedet, ami több, mint a szeretet. Majd meg fogod látni, az élet nagyon nehéz tud lenni, s olyan fiút kell találnod, aki nem nehezíti az életed, hanem segít végigcsinálni.

A "múlt" sok mindenre használható. Büntethetjük vele magunkat, levezethetjük, hogy mi milyen szerencsétlenek vagyunk. De a "múlt" rengeteg tapasztalatot rejt önmagunkról. A "múltnak", a szenvedéseknek pozitív értelme is lehet. Ha ezt megértjük, ugyanazzal a "múlttal" más emberekké válhatunk. De ehhez el kell fogadnunk, hogy nincs múlt, csak a jelen van. Vagyunk valamilyenek. És döntés kérdése, hogy másmilyenek legyünk.

Nagyon különös, ahogy a dolgok egy csapásra a visszájukra tudnak fordulni. Hirtelen történik valami, és minden megint olyan, mint régen.

Elég mókás, amikor felkapott téma leszel. Vicces, hogy mennyi ember lesz azon, hogy kiejthesse a neved a száján, mert ha valahogy közük lehet hozzád, úgy gondolják, ők is felkapottak lesznek.

A világon nincsenek egyszerű válaszok (...). Minden kérdésnek több oldala van. Túl sok is. Minden összegabalyodik. De ha egyszerűvé teszed a kérdéseket, az valahogy működik.

A boldogság egy állapot, ami addig tart, amíg hiszel benne, jön ő, ha hívod, de ha félsz tőle, eltűnik az életedből. Na nem mintha olyan messzire menne. Ott lesz ő mindig körülötted, csak lehet, hogy nem fogod észrevenni. Tenni kell érte, hogy meglásd. Elfogadja, ha nem törődsz vele, és azt is, ha befogadod. Ő ilyen. Feltétel nélkül létezik. De neked kell hinned benne.

Talán a házasság, ahogy maga az élet is, nem csak a Nagy Pillanatokról, a legcsodálatosabbakról vagy a legszörnyűbbekről szól. Hanem talán éppen az apró dolgok - mint például finom, de biztos kézzel vezetni, vagy vezetve lenni nap mint nap -, ezek azok, amik a legvékonyabb köteléket is megerősítik.

Vannak dolgok, amik nem tartanak örökké, de vannak, amik igen. Mint egy jó dal, egy jó könyv vagy egy jó emlék, amit magaddal vihetsz, és kicsomagolhatsz a legsötétebb napjaidban, lesimítva a gyűrött széleit, közelről fürkészve, és remélve, hogy még mindig felismered azt a személyt, akit ott látsz.

"- Te félsz szeretni! Nem mersz szeretni senkit sem! Félsz, hogy megint jön az önelvesztés... a fulladás... És ő sem szeretett, csak kívánt téged. Mohón. Önzőn. Nem tudtatok egymással mit kezdeni. Persze nem is csoda... Tele vagy sok évszázados, gyógyulatlan sebekkel. (...) Túl fájdalmas lenne neked az igazi odaadás. Túl veszélyes. Életveszélyes.

- Már nem így vagyok...

- De igen!... Sajnos igen!... Tele vagy drótakadállyal! Véded magad, szögesdrótokkal. Nálad még egy futó szeretkezés sem szimpla örömtörténet, hanem élethalálkaland... Pokoljárás... Nem mered élvezni, félsz, hogy belehalsz... Jéggé fagyott tűz lángol benned."

"Ha van benned egy szeretet, amit valaki kiváltott belőled, ezt másnak nem adhatod, csak neki. Mert csak hozzá illik. Az ő lelkéhez formálódott, az ő lelkének rezdüléseihez alakult, az ő lelkének vágyaihoz igazodott."