"Soha ne fordíts hátat az érzelmeidnek. Ha szereted, valld be! Az elején nem tudod még értékelni és felfogni, mit veszíthetsz, erre hónapokkal később döbbensz csak rá. Szóval, tedd fel magadnak a kérdést: megéri elveszíteni, félredobni azt, akit szeretek? Lehet, hogy rengeteg akadály áll a boldogság útjába, és egyszerűbb elnyomni az érzéseket, de az elnyomás alatt ott vannak, és rengetegszer elő fognak törni. Okosabb döntés hátat fordítani, mint egy picit harcolni valamiért, ami boldoggá tehet később? Soha ne hagyd veszni a szerelmet! Az utolsó percig megéri küzdeni. Mert második esély mindig van. A kérdés: élsz-e vele vagy tovább szenvedsz és okozol szenvedést annak, aki a lelkét is kitenné érted?"
049 A szív egy nyomdahibás naptár, ezt mondta.
2012. november 26., hétfő
"Soha ne fordíts hátat az érzelmeidnek. Ha szereted, valld be! Az elején nem tudod még értékelni és felfogni, mit veszíthetsz, erre hónapokkal később döbbensz csak rá. Szóval, tedd fel magadnak a kérdést: megéri elveszíteni, félredobni azt, akit szeretek? Lehet, hogy rengeteg akadály áll a boldogság útjába, és egyszerűbb elnyomni az érzéseket, de az elnyomás alatt ott vannak, és rengetegszer elő fognak törni. Okosabb döntés hátat fordítani, mint egy picit harcolni valamiért, ami boldoggá tehet később? Soha ne hagyd veszni a szerelmet! Az utolsó percig megéri küzdeni. Mert második esély mindig van. A kérdés: élsz-e vele vagy tovább szenvedsz és okozol szenvedést annak, aki a lelkét is kitenné érted?"
2012. november 20., kedd
Ne a múltja érdekeljen, hanem az, hogy kivé válik melletted. Hogy szeret, és hogy téged választott. Nem véletlenül a múltja a múltja. Valamiért megvált tőle, elbúcsúzott, maga mögött hagyta, ahogyan azt te is tetted a tiéddel. A boldogság egyik titka talán az, hogy nem hánytorgatjuk fel a múltat, és megtanulunk a pillanatban élni, és azzal foglalkozni. Nem azon agyalni, hogy mi volt a múltban. Egyébként is: felesleges. Megtörtént, elmúlt, az egyetlen dolog, amit szebbé tudsz tenni, a most.
Egész éjjel fent voltam, és a hitbe vetett hitemet elemezgettem. Lehet, hogy kezdettől fogva nem hittem kettőnkben? Nem hittem, hogy közel enged magához, hogy egyszer azt mondja: szeretlek? Miután elment, egy héten át sírtam, aztán mégis rátaláltam a hitre, a saját magamba vetett hitemre. Hittem, hogy egy nap találkozom valakivel, aki biztos lesz benne, hogy én vagyok számára az igazi.
Lehet tudni, mikor jött el az igazi? És honnan lehet tudni? Vannak jelei? Egy tűzijáték? Az az igazi, aki mellett nyugodt az ember, vagy a nyugalom éppen azt jelenti, hogy nincs tűzijáték? A tétovázás azt jelzi, hogy nem az igazi jött el, vagy csak azt, hogy még nem állunk készen? Szerelmi ügyekben honnan lehet tudni, mikor jött el az igazi?
2012. november 17., szombat
2012. november 12., hétfő
Sajnálom ha nem voltam, vagyok, leszek elég jó neked. Én mindent megtettem. Ezek után már tényleg nem tudom mit akarsz tőlem. Ennél többet nem tudok megtenni a kapcsolatunk érdekében. Hát elmegyek, de egy utolsó kérdésem még van. Miért tőlem vártad el hogy tegyek valamit? Az eszedbe sem jutott hogy neked is kéne tenni valamit? Mert mosolyogva el nézted ahogy nyakam töröm érted, de te egy percig sem harcoltál értem. Ezen gondolkodj el…
Mintha előre meg lenne írva, hogy a tökéletes pillanatokat-amikbe beleremeg a tested, libabőrös leszel, elveszted az irányításod magad fölött-kötelezően követik azok, amikor az emlékekbe kapaszkodsz, testedet átjárja a nyugtalanság és a félelem, hogy megint észrevétlenül olyan sebezhetővé váltál, mint akkor.Kiszolgáltattad magad a szerelemnek.
Nem akartam bevallani neki, de lehet, hogy jobban féltem, mint ő. Még egy ember akinek kiadom magam, aki mellett felébredek reggel, akinek az illatától kicsúszik alólam a padló-csak hogy ilyen közhelyes legyek. Az agyam szüntelenül kreálta a kifogásokat, a veszítenivalókat, menekülni akart, de igazából későn kapcsolt. Észrevétlenül szerettem belé.
Érzem; mi még nem veszíthetjük el egymást, nekünk még dolgunk van egymással, és ez nem a vége. Ez nem búcsú, még nem búcsúzhatsz el, érted? Tudod, mi ez? Ez csupán egy hosszú kirándulás, ahová már sajnos nem vihetsz magaddal, sajnos már nem férek fel a buszra... És amikor vége, 'hazajössz', teljesen más ember leszel, és ugyanott folytatódik majd minden, ahol most befejeződik. Így lesz, ugye, megígéred?
2012. november 4., vasárnap
Hiányzik valaki... És ez rossz. Mert ez nem az az érzés, amikor még magad sem tudod, ki, csak érzed, hogy lelked nem teljes, hogy a másik fél még valahol keresgél. Nem. Ez más érzés. Mert már tudod, ki hiányzik. Nem általánosságban valaki, hanem Valaki. Egy Valaki. És ez rossz. Szeretnél vele lenni, hallani hangját, látni mosolyát, érezni közelségét. (...) Ez azt jelenti, hogy van Valaki, aki fontos, aki annyira fontos, hogy mindig szeretnél vele lenni. És ez jó érzés. Hogy van, hogy létezik, hogy megtaláltad. Hogy van, ki hiányozzon. És bár fájón hiányzik, de már édesen.
Én szeretet nélkül nem tudok élni. Félek. Keserű és reménytelen vagyok. Fuldoklom. Fázom. Ha csak egyetlen módom van rá - elmenekülök. Persze van, amikor nincs erre mód. Maradni kell. Akkor is keresem azoknak az embereknek a közelségét, akik szeretnek, és akiket én is tudok szeretni. Lehet, hogy csak pár emberről van szó. Manapság az is nagy szó. Olyan, mint az Északi-sarkon egy működő kályha: odabújok mellé.
Sokszor hallom ezt az emberektől:
-Ó, téged milyen sokan szeretnek! vagy Neked mennyi barátod van!
Sokan szeretnek..ez attól függ,kinek mit jelent a szeretet...de,hogy hasonlítsak valamihez..nézzük a matekpéldákat,azt mindenki ismeri! Nos, nem tudsz megfejteni egyet sem, ha nem kezded az alapoknál..Hogy várod el magadtól hogy megérts például egy egyenletrendszert,ha nem tudod az alap műveleteket? Szóval hogy várod el,hogy egy embert megérts,ha nem ismersz mindent a kezdetektől? Hiszen egy ember a kezdetektől változik,gyarapodik, hisz mindenki életében adódnak helyzetek amik formálják,alakítják a személyiséget..Vissza a matekpéldához.. a tankönyvben ha megnézed a feladatot,azt látod, hogy szép,hosszú,egyenes, pontos..az első benyomás. És ha ráNÉZEL egy emberre? Azt látod,amit mutat. De itt egészen másról lenne szó! Egy embert nem nézni kell,hanem látni. A kettő között óriási különbség van! Nézni azt nézel amit csak akarsz.. És ha egy emberről van szó, azt tudod nézni,amit mutat magából..szóval amit szeretne,hogy mások lássanak.. Persze ez a könnyebb megoldás..az emberek nem törekednek arra,hogy LÁSSANAK. Minek. "Sok barátom van. Együtt járunk moziba,együtt nevetünk,sokat beszélünk" Ám ez sokszor nem jelent semmit.. A beszélgetés gyakran a félreértések okozója. Meg miről beszélsz egy olyan emberről akit nem ismersz (látsz) ? Te mit mondanál egy hosszú matekpéldáról úgy,hogy csak ránéztél,de most látsz először olyat? Elkezdenél dadogni ,igen sok benne a szám, biztos meg lehet oldani stb.. de nem tudod miről van szó. Igen, a legtöbb "barátodról" is el tudod mondani,hogy mit nézett tegnap este, milyen színű a szeme..de ezek nem lényeges dolgok! És nem azt akartam mondani,hogy mindenkinek járkálj a magánéletében..az sem jó! Akkor tudsz megismerni egy embert,ha hagyod,hogy téged is megismerjenek. A matekpélda sem megy magyarázat nélkül, ugye?
Az emberi szív nagyon gyenge. Könnyen születnek benne érzelmek: Harag,bánat,keserűség,vonzalom,öröm,szerelem..Az érzelmekkel mérgezzük a saját lelkünket.. de ez nem azt jelenti,hogy nem jó! Viszont mindegyik elmúlik.. Semmi, de semmi nem tart örökké..még az érzelmek sem.. És az emberi érzelmek erősebbek ,mint a gondolkodás..sok dolgot megbánunk az életünkben..ezt sajnos nem lehet kikerülni..Nem lehet tökéletesen élni! Aki megpróbál az végül úgyis kudarcba fullad..Mégis saját magunkat bántjuk.. és ez megint ironikus nem? Mikor az ember mindent próbál megtenni,azért,hogy "ne sérüljön meg" és mégis saját maga viszi halálba..Próbálkozásaim,hogy megmentsem porcelán lelkemet a fojtogató érzelmeimtől, elég reménytelennek bizonyultak, de nem feleslegesnek! Hisz a pillanatnak érdemes élni..
2012. november 3., szombat
"Vajon meddig tart ez még így? Talán egy napon, évek múlva - ha majd a fájdalom elviselhetővé csillapul - képes leszek visszanézni arra a néhány rövid hónapra, amely mindig is életem legboldogabb időszaka marad. És ha ez lehetséges, ha a fájdalom megenyhül valaha annyira, hogy erre képes legyek, akkor egészen biztosan hálás leszek majd neki, hogy ennyi időt is szánt rám. Többet, mint amennyit kívánhattam, többet, mint amennyit érdemeltem. Egy napon talán majd képes leszek így látni a dolgot. De mi van akkor, ha ez az üresség most már örökre itt marad? Ha a seb soha nem gyógyul be? Ha a sérülés tartós lesz és gyógyíthatatlan? Szorosan átkaroltam magam. Mintha soha nem ismertem volna, gondoltam kétségbeesve. Micsoda ostoba, lehetetlen ígéret! Ellophatta a róla készült képeimet, visszavehette az ajándékait, de soha nem teheti meg nem történtté azt, ami történt, nem érheti el, hogy minden úgy legyen, mint azelőtt, amikor még nem ismeretem. Létezésének fizikai bizonyítékai számítottak legkevésbé ebben az egyenletben. Én változtam meg legbelül, szinte a felismerhetetlenségig."
2012. november 2., péntek
Mélyen, belül érezte, ahogy elszakad, kettétörik benne valami. A búcsúszót már régen kimondta, és azt akarta hinni, hogy helyesen cselekedett. (...) Furcsán üresnek érezte magát. Mert egy dolog tudni azt,hogy az iránta érzett érzelmei semmit nem változtak, de nyíltan szembesülni a ténnyel, hogy érzései a jövőben sem fognak változni - az már teljesen más.
Szerettem veled lenni. A világ legegyszerűbb dolgait csinálhattuk: tengeri csillagokat lökdöstünk vissza az óceánba, megosztoztunk egy hamburgeren, és beszélgettünk. Már akkor is tudtam, milyen szerencsés vagyok. Mert te voltál az első fiú, aki nem azzal foglalkozott egy folytában, hogy lenyűgözzön. Elfogadtad magad olyannak, amilyen voltál, de még ennél fontosabb, hogy engem is önmagamért kedveltél. Semmi más nem számított.
Van az emlék (...). Valaki itt hagyta őket. Valaki, aki elment. De hagyott valamit. Sok emléket. Sokszor felidézhetetlen, már csak foszlányokban, érzésekben, félelmekben, fájdalmakban, apró örömökben, pillanatokban élő emléket. Amelyek itt vannak egy darabka hangban, néhány képben, teleírt füzetekben, néhány hátrahagyott ecsetben, ecsetvonásban. És benned. Mert nem csak emléket hagyott. Annál sokkal többet. A valóságot. Az életet. Az emléket, amely tovább él. Nem szavakban, nem gondolatokban, nem tettekben, és nem tárgyakban. Hanem magában az életben. Egy másik életben. Ami az övé is. Így válik az emlék jelenné, jövővé. Lehet ennél többet hagyni?
Ülsz szemben a másikkal, és nem tudod, miről beszél. Nem érted, idegen számodra. Nem tudod megközelíteni. Mert a két lélek nem beszél egymással. Nincsenek összhangban. Mindig a lelkek határozzák meg a kapcsolatot. A test csak a kifejezés eszköze. Ülsz szemben a másikkal, és szavak nélkül is tudod, mit mond. A pillantása, az arca, a mosolya, mozdulata mindent elárul. Mert a két lélek beszél ilyenkor egymással. És ha ez szemtől szemben igaz, akkor igaznak kell lennie akkor is, ha két ember távol van egymástól. Lelkeik akkor is találkozhatnak, beszélhetnek. Mert ők szabadok.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)