Az első gondolatom mindig te vagy - és ez mindig is így volt. Előfordul, hogy csak fekszem és nézlek, ahogy a hajad szétterül a párnádon, egyik karod takarja az arcodat, a mellkasod pedig finoman emelkedik és süllyed. Időnként, amikor láthatóan éppen álmodsz valamit, közelebb húzódom hozzád, azt remélve, hogy így talán én is be tudok lépni az álmodba. Mindig is valahogy ezt éreztem veled kapcsolatban.
049 A szív egy nyomdahibás naptár, ezt mondta.
2012. december 31., hétfő
Az első gondolatom mindig te vagy - és ez mindig is így volt. Előfordul, hogy csak fekszem és nézlek, ahogy a hajad szétterül a párnádon, egyik karod takarja az arcodat, a mellkasod pedig finoman emelkedik és süllyed. Időnként, amikor láthatóan éppen álmodsz valamit, közelebb húzódom hozzád, azt remélve, hogy így talán én is be tudok lépni az álmodba. Mindig is valahogy ezt éreztem veled kapcsolatban.
Felébredtem egy reggel, belenéztem a tükörbe és nem láttam magamat. Vissza nézett rám egy lány, aki folyton csalódott és csalódást okozott másoknak. Csak néztem, és néztem őt, próbáltam elképzelni a jövőjét. Látni akartam milyen lehet egy boldog kapcsolatban, csak egyetlen mosolyt akartam látni az arcán. De nem láttam semmit, csak egy nagy sötét foltot. Tényleg ez vár rám? Reggelek, amikor nem érzem, hogy mi köt az élethez? Miért fáj, hogy mindenki tovább lép? Talán csak a mai nap. Felnőttünk. Minden egyes nappal távolabb kerülök tőled, és egyre biztosabban tudom, hogy nem fogsz visszajönni. Néha már görcsösen boldog akarok lenni, mindegy, hogy kivel és mikor. Ezzel meg az a baj, hogy nincs itt senki mert valaki, aki egy kicsit is érdekelt, fejvesztve menekült el. Eltűnt minden amiben hittem, mert a többieket elnyeli a boldogság fullasztó tengere.
Valakinek mindig fáj. vagy te törsz össze, vagy összetörsz valaki mást. egy olyan embert, aki jobbat érdemel. tudod, hogy mit érez, hisz te is voltál ilyen helyzetben. szemét dögnek érzed magad, egy senkinek. tehetetlen vagy, a bűntudat szétfeszíti a testedet. könnyek záporoznak arcodról, de később elapadnak. gyűlölöd magad. gyűlölöd, hogy mostantól együtt kell élned ezzel. elgondolkodsz azon, vajon ő is így tépelődött-e, mielőtt összetört téged. te akkor válaszokat akartál, de nem kaptál. most válaszokat akarsz adni, de nem tudsz. valakinek mindig fáj. talán mindenkinek.
2012. december 30., vasárnap
Mennél, futnál, repülnél. Valahová. Mindegy, hová, csak nagyon-nagyon messze. Tőle. Kétségbeesve keresel fogódzót, próbálsz gondolkodni, hogy hová, merre... Aztán az első kétségbeesés után megérted: nincs hová menned. Hiszen Ő benned van. Bárhová mész, mindenütt Ő vár, bárhová nézel, Őt látod. És érzed. Azt is, hogy szüksége van rád. És megérted, hogy egyetlen helyre kell menned, menekülnöd. Oda, ahol vár rád.
2012. december 29., szombat
Szerelmes lenni valakibe, aki még azt sem tudja, hogy létezel, nem a legrosszabb dolog a világon. Ami azt illeti, épp ellenkezőleg. Olyan, mint amikor az ember bead egy dolgozatot, ami tutira egyes, de egy ideig még nem javítják ki - az a fajta nyugalom, amikor még nem utasítottak vissza, de tudod, hogy hamarosan be fog következni.
Csak az érintése létezett a bőrömön. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak a bőrömön vándorló kezére. És megkérdezte, halk, érzéki, alig hallható hangon:
- Most mire gondolsz?
Hát mire gondolnék, Istenem, mire gondolhatnék, amikor itt vagy, és nem csak itt vagy, de hozzám érsz, érinted vágyakozó bőrömet azzal a finom, édes kezeddel! Arra gondolok, hogy bárcsak soha ne érne véget ez a pillanat; az idő, a kegyetlenül rohanó idő megállna, örökre, és mi örökre itt maradnánk, te örökre a testemet érintenéd, én pedig örökre ezt a gyönyört érezném. Arra gondolok, hogy szeretlek. És a világba akarom ordítani, hogy mindenki hallja, szeretlek. Arra gondolok, hogy olyan ez, mint a tánc, aminek kezdő lépését hetekkel ezelőtt megtettük. Azóta játszunk egymással, táncoljuk a vágy mozdulatait, beszéljük a vágy szavait. Táncolni akarok még, mert a szívem is táncol.
Hogy mondjam, hogy megérezd
Minden mondat kevés lesz
Túl kevés
Hogy a szívemhez érj
Nem is kell hozzá kéz
Mire jó az egész
Mitől félsz
Rohanó szerelem
A küszöbön egy percet vár
Visszanéz hidegen
És elköszön azután
Monoton napokon
Egyedül talál az éj
Az ölelésem majd megvár
Mit a karjaimban itt hagytál
Tudtam jól már nem vagy ott
De a pillanat már rám fagyott
De szép volt..
Néha felteszem magamban a kérdést: mit jelentesz te nekem? És hosszasan eltűnődöm rajta. A válasz egyszerű. Mindent és semmit. Mindent, mert te vagy az az ember, akit nem tudok elfeledni. Semmit, mert csak a semmit hagytad itt nekem. Leléptél. Egy szó nélkül. És engem itt hagytál, az érzéseimmel nem törődve. Nem érdekelt, hogy vajon mit érezhetek, vagy lehet érdekelt, de semmibe nézted. Mert ha érdekelt volna igazán, akkor nem hagysz el. Csak úgy. De tudom, hogy egyszer visszatérsz hozzám. Hisz te vagy a minden.
A legrosszabb az egészben, hogy mennyire
emlékszek mindenre veled kapcsolatban.
Emlékszek minden kis dologra, amik miatt
magad voltál: a második nevedre, a szemed
színére, arra az ostoba félmosolyra, ami
akkor jelent meg az arcodon, amikor valami
vicceset mondtam de próbáltál úgy tenni,
mintha nem lett volna az, és emlékszem a
bizonytalanságaidra. Emlékszem mindenre,
amit nekem mondtál: a családodról, az
életedről, arról, hogy mit szeretsz csinálni.
Még a helyekre is emlékszem: hogy hol
voltam, amikor először bevallottad, hogy
tetszem neked, amikor megfogtad a kezem
és megcsókoltál, és hogy hol voltam, amikor
eldöntötted, hogy már nem akarsz velem
lenni többet. Mindenre emlékszem, és talán
ez az, amiért valójában sosem tudok
továbblépni, mert nem tudom elfelejteni,
hogy abban a pár hónapban, amíg törődtél
velem, milyen jók voltak a dolgok.
Csak próbáltam időt adni neked, hogy hiányolhass. Hogy rájöjj, szükséged van rám. Játszottam az elérhetetlent, csak hogy utánam rohanj, fogd meg a kezem, és azt mondd: tévedtem! Te vagy az a lány, akire vártam! Soha nem lett volna szabad elengedni...csak próbáltam időt adni neked, hogy hiányolhass...de sohasem tetted meg.
Te is azt hiszed, hogy az élet értelme nem más, csak a szenvedély, mely egy napon áthatja szívünket, lelkünket és testünket, s aztán örökké ég, a halálig? Akármi történik is közben? S ha ezt megéltük, talán nem is éltünk hiába? Ilyen mély, ilyen gonosz, ilyen nagyszerű, ilyen embertelen a szenvedély?… S talán nem is szól személynek, csak a vágynak?… Ez a kérdés. Vagy mégis személynek szól, örökké és mindig csak annak az egy és titokzatos személynek, aki lehet jó, lehet rossz, de cselekedetein és tulajdonságain nem múlik a szenvedély bensősége, mely hozzákötöz?
- Félek attól, hogy bízzak; nem akarom, hogy újra összetörjenek.
- Én megértelek. Volt egyszer egy pár frankó görkorim. Sose vettem fel; vigyáztam rá, dobozban tartottam. És tudod mi lett vele?
- Nem.
- Hát kinőttem! Sose mentem vele utcára. Csak a szobában használtam.
- Azért az ember szíve egy cseppet sem olyan, mint a görkorcsolya.
- Pedig van, amiben hasonlítanak. Ha nem akarod használni a szíved, miért félsz tőle, hogy összetörik? Ha magadnak tartogatod, úgy jársz vele, mint én a görkorival: mire szükséged lenne rá, semmire se lesz jó...
2012. december 23., vasárnap
2012. december 22., szombat
Egy nap írni fog neked. rá fogsz ébredni, hogy semmit sem jelent a számodra. ő csak egy srác, csak egy srác, akire elpazaroltad az idődet. aki miatt jól akartál kinézni, akinek meg akartál felelni. ő csak egy újabb rossz emlék. eszedbe fog jutni, hogy mennyire kedveled és mennyire hiányzik, de ezzel együtt mennyire utálod és ahelyett, hogy újra izgatott lennél egy ilyen kis üzenet miatt, ami neked a világot jelenti, de neki semmit, csak menj a törlésre és folytasd az életed. nem érdemli meg..
Ott akarok melletted lenni, mikor reggel van, csak nézni,
mikor nyújtózol egy nagyot, ásítasz és félálomban megölelsz,
s hozzám bújsz; mindezt ébren- éberen akarom végignézni.
Majd kiszáradt száddal, gyengéden adsz egy puszit a homlokomra és a fülembe durmogsz, mint egy maci. Ott akarok lenni melletted,
mikor kijössz a zuhany alól és vizes, félig pucér testeddel mögém
állsz és a nyakamat puszilgatod, mikor én a kávét csinálom a reggeli zűrzavarban. Ott akarok lenni melletted, miközben elmész és nézni akarom, ahogyan becsukod az ajtót. Ott akarok lenni melletted, mikor hazajössz, megölelsz és elmondod, hogy milyen volt a napod. Ott akarok lenni melletted és nézni, hogy miként nézel rám. Melletted akarok lenni, amikor álmosan iszod a kakaódat,
miközben a TV- ben agybutító műsorokat nézünk és hozzád bújni, akkor, amikor semmi dolgom sincs és érezni, hogy biztonságot adsz, biztonságot ad tested melegsége és lágysága.
Melletted akarok lenni, miközben nevetsz és együtt akarok veled nevetni és egymáson nevetni; egymás butaságán. Veled akarok lenni, mikor valami fáj, vagy ha megbántott valaki. Veled akarok lenni, moziba menni, eljátszani hogy hogyan ismerkedtünk meg, újra, s újra .Melletted akarok lenni minden este és reggel,
melletted elaludni, hozzád bújni, "miért"- eket feltenni , mint egy 5 éves kisgyerek. Magabiztosságod mellett eljátszani egy kislányt, aki semmit sem ért, csak azt tudja elmondani, hogy mennyire szeret és becsül. Nézni akarom nap mint nap, ahogy megmosod a
fogad, ahogy felöltözöl, befújod magad a parfümöddel. Veled akarok lenni, amikor beteg vagy és megcsókolni téged és nem érdekelne, ha elkapnám; még ha halálos beteg is lennél.
Ha az lennél, akkor addig csókolnálak, míg el nem kapom, hisz ha elvesztenélek, akkor nem lennék senki sem. Veled halnék meg, hisz az életem nélküled semmit sem érne. :)
Egyszerre minden megváltozik. Magunk mögött hagyjuk a múltat és sebesen száguldunk az ismeretlen felé. A jövő felé. Távoli helyekre utazunk, hogy megpróbáljuk megtalálni az utunkat. Vagy megpróbáljuk elveszíteni önmagunkat és otthon keresünk élvezetet. A bajok akkor kezdődnek, ha nem vagyunk hajlandók változtatni és ragaszkodunk a régi szokásainkhoz. De ha túlságosan ragaszkodunk a múlthoz, a jövő talán sosem jön el.
Mind álarcot viselünk, különféle okokból. Néha azért veszünk fel egy álarcot, mert valójában eggyé szeretnénk válni vele. Néha azért viseljük, mert képtelenek vagyunk szembenézni azzal, ami alatta van. Néha azért viseljük, mert valaki más szeretne minket másnak látni. És néha azért viselünk álarcot, hogy ne derüljön fény személyünkre. De az a baj az álarcokkal, hogy bármelyik pillanatban leránthatják rólunk őket!
2012. december 20., csütörtök
Ha úgy próbálod megbüntetni a világot, hogy félrevonulsz, elrejtőzöl előle, akkor nagyot tévedsz: ezzel csak magadnak ártasz. A világnak nincs ideje és kedve a te távolléteddel törődni, valaki automatikusan a helyedre lép majd. Sajnos nem biztos, hogy pótolhatatlan vagy, ha ki akarod próbálni, egy amerikai üzletember tanácsa szerint: "dugd be az ujjadat egy lavór vízbe, és mikor kihúztad, nézd meg, maradt-e egy lyuk utána?!"
Minden nő megérdemel egy pasit, aki még akkor is mosolyt tud csalni az arcára, amikor semmi oka nincs rá. Amikor összedőlt a világ körülötte, amikor mindent elveszített, mert egy mosoly pillanatok alatt rádöbbenti: ami számít, az már ott van az életében, az összes többi meg kit érdekel. Szóval erre képes egy mosoly tőle: visszahoz a jelenbe, és segít élni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)