Eljön az idő, amikor mindannyiunknak rá kell jönnünk, hogy mitől félünk. Néhányan attól, hogy "talán sose bocsát meg nekem". Mások attól, "talán megtudja az igazat". Néhányan attól, "el tudna küldeni?". Igen, a világ egy félelmetes hely, és még rettenetesebb, ha egyedül kell szembe néznünk vele

Nincs is megtévesztőbb dolog, mint egy mosoly. És senki nem tudja ezt jobban, mint azok, akik mögébújnak. Néhányan udvariasan így figyelmeztetik az ellenségeiket. Néhányan vidám arcukkal tartják vissza könnyeiket. Míg mások ostobán grimaszolnak, hogy elrejtsék félelmüket. Ám van az a bárgyú félmosoly, ami teljesen őszinte. Azok mosolyognak így, akik tudják, hogy a gondjaik hamarosan megszűnnek.

‎

"Csend van, csak az óra ketyeg. Senki nem vár, senki nem szeret. Üres a perc, üres az óra. Egy álom, mely nem vált valóra. Emlékezz rám, emlékezz a jóra. Később én is ezt teszem, s eljön az óra, mikor neved hallatán mosolyra húzodik a szám s emlék leszel, emlék csupán."

‎"Elveszettebb voltam mint bármikor. Nem volt semmi amihez kötődhettem volna. Semmi érzés vagy félelem nem volt bennem - semmi amiért még reménykedhettem volna. És akkor rájöttem : nem mindegy, hogy meg akarsz halni, vagy csak nem akarsz élni. Ha meghalni akarsz akkor legalább valami célt látsz magad előtt. Ha csak élni nem akarsz, akkor tényleg üres vagy."

Nem vagyok rád dühös. Türelmetlenek vagyunk, nincs bennünk elég megértés. Álmodozunk, a lehetetlent akarjuk. Te is, én is. Szeretném elfelejteni a múltamat. Általad, veled akarok túllépni rajta. Nem hagylak el. Melletted leszek addig, míg rá nem ébredek, hogy közös álmaink sose válhatnak valóra. De ha mégis elmegyek, vissza sose nézek. Megbánás nélkül megyek tovább. Feladom az álmodozást.

Ha fiú lennék, úgy gondolom megérthetném, milyen érzés szeretni egy lányt. Esküszöm jobb ember lennék. Figyelnék rá, mert tudom mennyire fáj, amikor elveszíted az egyetlent akit akartál... Mert készpénznek vett téged, és minden amid volt romba dőlt tőle.

Az ember nem akkor válik felnőtté mikor betölti a 18-at,hanem majd akkor mikor képes lesz úgy gondolkodni,mint egy felnőtt ez lehet akár 15,de 30 éves korban is.

Visszanézve a múltba, az agyam leblokkolt,majd mosolyogtam... Őrült vagyok? Még mindig hiányzol..

Korábban azt hittem, a bármi minden esetben jobb a semminél. Ma már tudom, hogy a semmi néha jobb.

Nem vettem észre a változásokat. Azt hittem, hogy minden rendben, hogy a rossz majd elmúlik, csak idő kérdése.

Egy emberért mindent vállalni kell. Egy helyzetért nem. Amíg számunkra egy ember fontos - addig mindent vállalnunk kell érte, és megéri. Ez igazi vállalás. Amikor nem az ember a fontos, hanem a helyzet megtartása: a lakás, a szociális és anyagi biztonság, a látszat, a környezet véleménye - akkor már megalkuvásról van szó. Ez is elvállalható, de csak őszintén, legalább önmagunk előtt. Ne csapjuk be magunkat ürügyekkel: a gyerekek érdekével, erkölcsi aggályokkal, a kímélettel. Gyávaságunk az újrakezdésre, félelmünk a változásoktól és az egyedül maradástól nehézzé teheti az együttélést, de fenntarthatja. Azonban hazugságra nem lehet alapozni tisztességes kapcsolatot: biztosan összeomlik.

Magad is örök változás vagy. Miért kívánnád a többiektől, hogy olyanok maradjanak, amilyennek megszeretted őket?

Semmi sem tart örökké. Eljön az idő, amikor mindannyiunknak búcsút kell venni a világtól, amit ismertünk, búcsút mindentől, amit magától értetődőnek tartottunk, búcsút azoktól, akikről azt hittük, sosem hagynak el. És mikor ezek a változások végre szemet szúrnak, mikor az ismerős távozik, és az ismeretlen átveszi a helyét, mi mindannyian csupán annyit tehetünk, hogy így köszöntjük: Isten hozott!

Az ember sokszor végtelen hosszú láncot vonszol maga után: a múlt emlékeit. S előfordulhat, hogy már csak életének romjai között él. (...) Ne a múltban élj, ami már nincs, (a jövőn se tépelődj, ami még nincs), csak a jelent éld teljes erőddel és odafigyeléssel. Így lesz hiteles az életed.

Néha a múlt nem múlik el, nem hajlandó feledésbe süllyedni. Mellettünk marad, mintha azt mondaná: még nem végeztél velem.

A múlt csak akkor fáj, ha hagyjuk, hogy kövessen minket.

De a múlt mindig velünk marad. Arra várva, hogy összekuszálja a jelent.

Mindegy, mi változik, a múlt mindig velem marad.

A múlt talán egy horgony, amely visszahúz. Talán el kell engedned azt, aki voltál, hogy azzá válj, akivé leszel.

Nem akartam mást, csak felejteni. Néha úgy éreztem, sikerült, aztán mégis egyre-másra tértek vissza a részletek, mint a víz felszínén felbukkanó fadarabok, amelyek jelzik, hogy odalent egy hajóroncs hever. Egy rózsaszín felső, egy versike a nevemmel, az érzés, hogy valaki a nyakamra teszi a kezét. Mert ez történik, amikor megpróbálsz elmenekülni a múlt elől: nemcsak, hogy felzárkózik, de le is hagy. Eltakarja a jövőt, a tájat, magát az eget, míg nem marad más út, csak az, amelyik keresztülvezet rajta, az egyetlen amelyen valaha hazajuthatsz.

A megbocsátás csak akkor működik, ha elfogadjuk.

Érezted már valaha, hogy amikor valami olyasmit értél el az életben, amiért kétségbeesetten dolgoztál, szenvedtél, véres verejtékkel harcoltál, akkor a sikerélmény megváltoztatja a felfogásodat? A gondolataidat másként fűződ, másként tekintesz a barátaidra, a rokonaidra, a környezetedre? Másként tekintesz még egy pohár vízre is... Úgy veszed észre, hogy a reggeli halványan derengő napfény másként törik meg a felhőkön és porszemcséken, másként hatol be a világba? Így reagálsz, ha beteljesül egy régen áhított vágyad, és így reagálsz akkor is, ha a halál torkából ragadnak ki az angyali, segítő kezek.

A mesék hazudnak. Azt mondják, szerelemtől nem lesz arannyá a vadállat szíve. A szerelmes ember feledékeny, elfelejti, kicsoda - egy időre. A mesék hazudnak. Amikor eljön a hajnal, a hercegnők visszatérnek első szerelmükhöz, a vadállatok pedig önmagukhoz. 

A nyári szerelmek mindig véget érnek. Ez íratlan szabály volt. Mint egyes növények vagy rovarok, akik nem tudják túlélni azt az évszakot. Azt gondoltam, hogy mi mások vagyunk. Mások is voltunk, de nem úgy, ahogy én gondoltam. Őszintén hittem benne, hogy soha nem fogjuk elengedni egymást. A fiatalok olyan ostobák.

Olyanok vagyunk, mint a felhők, amelyek találkoznak az égen, és többé nem lehet megmondani, hol ér véget az egyik, és hol kezdődik a másik.

Mindannyiunkban van valami, ami arra késztet bennünket, hogy nyissunk a másik felé, hogy párbeszédet folytassunk egymással, hogy feltárjuk az érzéseinket és legbelső érzelmeinket, abban a reményben, hogy lesz valaki, aki megért bennünket és válaszokat ad a kérdéseinkre. A legjobb módszer az, ha megmutatjuk magunkat, így reménykedhetünk valamiféle visszajelzésben.

.. egy igaz szív sosem felejt
Nincs már sok emlék,
csak pár levél
ő sem hisz már, de még remél..'

A mesék szépek, de senki nem felejt egy nap alatt, senki nem változik meg egy nap alatt, senki nem lesz szerelmes élete végéig egy vadállatba.

Mert ha valaki azt mondja neked, hogy szeret, akkor köteles vagy te is azt mondani neki, nem igaz? Elég szőrös szívűnek kell lenni ahhoz, hogy ne mondjad.

Mindenkinek két arca van, de senki nem szeret bele egyszerre mindkettőbe.

Még emlékeztek rá, hogy milyen szép volt. A mosolyát még nem felejtették el. A hangja valahol még ott rezgett a levegőben, és szavainak zengésére is emlékeztek még. Még követni lehetett a lába nyomát, és a tárgyakon ott volt még az érintése. A szekrényben még ott sorakoztak a ruhák, amelyeket ő viselt, és a ruhákból még az ő illata áradt.

Tudom, hogy ez rémes, de tiszta szívemből érzem, hogy megtalálod azt a személyt, aki pontosan arra vágyik, amire te. Megadja neked azt, amit megérdemelsz. De nem én vagyok az.

Tudod, ki hiszi azt, hogy mindenre képes? A gyermek. Bízik önmagában, nem érez félelmet, hisz a saját hatalmában, és megszerzi azt, amit akar. De a gyermek növekszik. És kezdi megérteni, hogy nem is olyan hatalmas, és hogy a léte másoktól függ. Akkor szeret, és elvárja, hogy a szeretete viszonzásra leljen, a vágya pedig az idő előrehaladtával egyre nő. (...) És végül oda jut, ahol most vagyunk: felnőtt lesz belőle, aki bármit megtenne azért, hogy elfogadják és szeressék.

Mind azt akarjuk, hogy semmi se változzon. (...) Inkább élünk boldogtalanul, mert félünk a változástól, attól, hogy leromboljunk valamit.

Rádöbbentem, sokkal nehezebb úgy szeretni valakit, ha együtt vagy vele, mint ha nem.

A tévedés is fontos. A csalódás is fontos. A kiábrándulás is. A találkozás is fontos, de az elválás is. Fontos a boldogság és a boldogtalanság. A közöny és a szenvedély is fontos. Az árulás is és a bűnbánat is. Fontos az egyedüllét gyötrelme és a kapcsolatok elviselhetetlensége. Az elhagyás és a visszatérés. Fontos a hűség és, sajnos, a hűtlenség is kihagyhatatlanul fontos. Mindent meg kell tapasztalnunk, rosszat és jót. Mindent át kell élnünk. Csak akkor lehetünk valóban egymáséi, ha már minden álruhát, gátlást, önzést, félelmet, csalódást, szenvedélyt, hazugságot levetettünk magunkról.

Magadon kívül senki másra nem számíthatsz. Tudod, ez szomorú, de igaz, és mihamarább tudod, annál jobb.

Nemcsak azért vagyunk manapság kimerültek, mert sokat robotolunk, hanem mert olyasmit csinálunk, amit nem szeretünk, és olyan légkörben élünk, amelyben nincs szeretet. Ha valamit szeretettel teszünk, észre sem vesszük, milyen teljesítményre vagyunk képesek. A szeretet mérhetetlenül sok energiát ad. Fáradhatatlanná teszi az embert, feltölti erővel.

tudod , azonnal mosolygok , amikor egy üzenetet látok tőled , még az sem érdekel mi van benne . csak meglepő tudni , hogy egy másodpercre eszedbe jutottam ..

Eddig a pillanatig emberek milliói adták már fel. Nem bosszankodnak, nem sírnak, nem csinálnak semmit, csak várják, hogy teljen az idő. Elvesztették a reagálás képességét. Te viszont szomorú vagy. Ez azt jelzi, hogy még él a lelked.

Azt hittem különleges, de csupán egy a sok közül. Azt hittem, hogy izgalmakkal és újdonsággal teli, de nem; unalmas. Azt hittem, már nem számít, de tévedtem. Sok mindenről mást hittem mint ami, és sok mindenkiről mást mint aki.

Ha melletted vagyok néha összevissza beszélek, ügyetlen vagyok, és mindig beégetem magam a hülye beszólásaimmal. de tudod miért van ez? mert ha velem vagy az agyam kikapcsol... és csak a szívem működik!

‎"Életem legszebb pillanata melyik vajon? talán mikor csókja először égett ajkamon vagy talán mikor karja először ölelt át vagy mikor először hallottam szerelmes szavát Legszebbik együtt töltött óránk melyik vajon? talán mikor átölelheti karom vagy talán mikor édes szavakkal boldogítja szívem s boldognak érzem életem"

Persze minden lánynak az a sorsa, hogy egyszer valakié legyen, de neked sem lesz mindegy hogy ki az a valaki. Csalódhatsz, és az a csalódás életed végéig elkísér.

 Az a boldogság, ha éppen ott szeretnél lenni, ahol vagy :)

Kétféle reakciót váltanak ki belőlem a nagyon kitartó emberek. Vagy azonnal otthagyom őket, vagy hagyom, hogy teljesen elbűvöljenek.

Magam vagyok az oka, hogy egyedül vagyok. Meg se próbáltam, hogy tartozzak valahova. Nem tudtam, mit akarok, csak azt tudtam, mit nem akarok.

Le sem vettük a szemünket egymásról... Bámultunk arra, ami nélkül egyikünk sem lenne képes élni: a másikra ♥

Minnél magasabbra szállunk, annál kisebbeknek tűnünk azoknak a szemében akik nem tudnak repülni.

Ha két embernek együtt kell lennie, végül úgyis egymásra találnak.

A "hol voltál" több, mint egy egyszerű kérdés. Aki ezt kérdezi, egyben azt is mondja: "hiányoztál", "veled szerettem volna lenni".